Gaskó István

Gaskó István betemetné a lövészárkokat

2015. május 15. - FSZDL

gasko.jpgA Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás a tisztújító kongresszuson nem választotta újra Gaskó Istvánt, aki huszonöt éve tölti be az elnöki posztot. A sajtó puccsot emleget. Gaskó a Magyar Hírlapnak azt mondta, elemzi a helyzetet, de úgy látja, nem volt tisztességes, ami lejátszódott.

– A kongresszus után azt nyilatkozta, meglepetésként érte, hogy nem választották ismét elnökké. Valóban nem érzékelt semmiféle elégedetlenséget? Hogyan lehetséges, hogy nem volt előjelük a történteknek?

– A beszámolót a szakszervezet négyéves tevékenységéről a küldöttgyűlés vita és hozzászólás nélkül elfogadta, a pénzügyi beszámolót úgyszintén. Nem hangzott el kritika, és nem állítottak ellenjelöltet sem. Ezért volt meglepő, hogy mindössze 32 százaléknyi szavazatot kaptam.

– Korábban, még a kongresszus előtt sem hallott arról, hogy nincsenek önnel megelégedve?

– Nem. Ráadásul az elmúlt négy év gyakorlatilag sikersztori volt, a vasutasok megkapták visszamenőleg a Cargo eladásából származó pénzt, amiért annyit harcoltunk, és évről évre az országban átlagos jövedelemnövekedésnek megfelelő béremelést.

– Talán még többet vártak volna.

– Akkor ki kellett volna állni, és a társadalom előtt is felvállalni, hogy nem elég a 3,5 százalékos fizetésemelés. De ilyen kezdeményezés nem volt. Nem az elnök dönti el, milyen követelésekkel megy egy bértárgyalásra, annyit kértünk, amennyire felhatalmazást kaptam.

– Vagyis tényleg nem érték komolyabb bírálatok?

– Nem. Ezért egyre inkább úgy látom, nem volt tisztességes, ami lejátszódott a küldöttgyűlésen.

– A szakszervezet közleménye szerint, „fogalomzavar a jogszerű titkos szavazás eredményét puccsként értékelni”. Ön mit gondol, puccs volt, vagy sem?

– Egyelőre nem minősíteném, még elemzem a helyzetet.

– Beszélt azóta olyannal, aki bevallottan nemmel szavazott?

– Nem.

– Az érdekvédelmi alelnök, Bárány Balázs Péter tölti be az elnöki jogköröket a július 9-i, megismételt választásig. Vele beszélt?

– Nem.

– Húsz éve barátok.

– Azok voltunk.

– Ismét elindul az elnöki posztért a júliusi küldöttgyűlésen?

– Az a helyzetelemzés végeredményétől függ.

– A LIGA Szakszervezetek vezetőjévé 2013 decemberében választották meg, négy évre, a poszt betöltésének nem feltétele a tagszervezeti elnöki pozíció.

– Kétségtelenül, bár sokan felhívtak a Ligától, és együttműködésükről biztosítottak. Hamarosan kongresszus lesz a konföderációnál is, ott nyilván beszélnünk kell majd a dologról. De nem fogok lövészárkokat ásni.

Korompay Csilla, Magyar Hírlap
Fotó: Csudai Sándor
http://magyarhirlap.hu/cikk/24610/Gasko_Istvan_betemetne_a_loveszarkokat 

A bejegyzés trackback címe:

https://gaskoistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr267453504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása