Gaskó István

A kölcsönszerződés

2015. június 30. - FSZDL

jelen.jpgA VDSzSz Szolidaritás ügyvezető elnöke és a másik elnökjelölt többször is sérelmezte a VDSzSz által a Ligának nyújtott kölcsönt, többek között azzal, hogy annak költségei vannak, amiket a LIGA nem térít meg, vagy hogy ők nem is tudtak az egészről, mi több, máig sem értik, hogy is van ez. Mivel nincs titkolni valóm, a csatolt fájlokból mindenki kiolvashatja a valóságot. 

Így például azt, hogy a kölcsönről a VDSzSz Szolidaritás elnöksége döntött, egyhangúlag. Az is kiderül, hogy többek között Halasi Zoltán és Bárány Balázs is jelen volt az ülésen (csakúgy, mint a területi vezető ügyvivők és a társasági vezető ügyvivők), és így megszavazta a kölcsönt. Kérdésük, észrevételük nem volt.

Az is kiderül, hogy az idei volt a harmadik alkalom, hogy a VDSzSz Szolidaritás kölcsönt nyújtott a Ligának, amely azt minden alkalommal rendre és időben vissza is fizette, és 2 millió forint értékben a költségeket is megtérítette. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gaskoistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr87585764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása