Gaskó István

Rasszisták összeesküvése buktatta meg, állítja a szakszervezeti vezető

2015. június 20. - FSZDL

Antiszemita Jobbik-szimpatizánsok titkos szervezkedése előzte meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének májusi elnökválasztását – mondta a hirado.hu-nak Gaskó István, az érdekvédelmi szövetség leszavazott vezetője. A szakszervezet alelnöke visszautasította a vádakat. A Jobbik közleményben reagált.

m1-59608-14212500.jpgEddig nem tette, de most kimondja, az elmúlt másfél hónap tapasztalatai számára azt mutatják, rasszista, antiszemita, Jobbikhoz köthető személyek szervezkedtek ellene, ezért nem választották meg újra a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnökévé – nyilatkozta a hirado.hu-nak Gaskó István.

Gyanú

Az érdekvédelmi szövetség volt vezetője szerint a május 8-i küldöttgyűlésen puccsot hajtottak végre ellene, egyedüli jelöltként így kapott csupán 37 százaléknyi szavazatot, és más vezető tisztségviselőket is megbuktattak – tette hozzá. Gaskó István úgy fogalmazott, ez csak gyanú, bizonyítani nem tudja, de elég erős jelek utalnak rá.

Azt mondta, nagyjából tíz ember buktatta meg, akik a legnagyobb taglétszámú alapszervezetek vezetői közé tartoznak, így a küldöttgyűlésen elegendő mandátumuk volt arra, hogy megakadályozzák az elnökké választását. Gaskó István szerint ők saját akciót hajtottak végre, a voksolás előtt nem kérték ki alapszervezeteik tagjainak a véleményét. A szervezkedők között Gaskó István szerint VDSZSZ-alelnök is van, és közéjük tartozik az újonnan vele szemben állított elnökjelölt is.

Mint hangsúlyozta, ez a szélsőséges nézeteket képviselő kör, a Jobbik megerősödése után most érezte elérkezettnek az időt, hogy átvegye a szakszervezet vezetését. Úgy véli, a szélsőjobboldal már nem csak a pártpolitikában, hanem a szakszervezetek világában is igyekszik teret nyerni.

Orwelli hangulatról beszél Gaskó

Gaskó István arról is beszélt, hidegzuhanyként érte, hogy nem választották elnökké, a titokban szervezkedők szerinte ügyeltek rá, hogy előzetesen ne fogjon gyanút, ezért nem indítottak májusban ellenjelöltet sem. Azóta azonban orwelli hangulat uralkodik a VDSZSZ-ben, a vezetőség fenyegeti azokat, akik nem támogatják őket, nem csak szakszervezeti státuszok, hanem vasutas állások elvesztésével is. Több a VDSZSZ-nél fontos szerepet betöltő személyt pedig már el is küldtek, alapítókat, szakértőket, jogászokat. Teljesen lefejezték a VDSZSZ-t – fogalmazott.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ vezetőt. 

Az érdekképviseleti vezető a LIGA szakszervezeti szövetség elnöki tisztét továbbra is betölti, ezt szerinte hivatalosan nem befolyásolja, ha a VDSZSZ-ben nem választják meg elnöknek, bár ez nyilván rosszul érintené – tette hozzá.

Agyrémnek nevezte az alelnök Gaskó szavait

Megdöbbent Gaskó István szavain Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke. Azt mondta, elég sok ember bízik abban, hogy tévedhetetlen, miközben talán nem az. Gaskó Istvánnak fel kellene keresnie egy pszichés problémákkal foglalkozó szakembert, aki képes segíteni rajta – fogalmazott. Bárány Balázs Péter a hirado.hu-nak nyilatkozva visszautasította, agyrémnek és etikátlannak nevezte a leszavazott elnök kijelentéseit. Főleg egy olyan embertől furcsák az ilyen mondatok, aki azt várja, hogy ugyanazok a küldöttek, akik ellene döntöttek, legközelebb majd megválasszák – mondta.

Az alelnök hangsúlyozta, titkos szavazás történt, és szerinte nem volt semmiféle puccs. Azt is kiemelte, hogy a VDSZSZ-ben soha nem politizáltak, az alapszabály is előírja, hogy vezető tisztségviselők nem lehetnek politikai párt tagjai. Hozzátette, Gaskó István sokáig jó barátja volt, egy ideje már nem az, de erről nem kíván nyilatkozni, mert személyes ügyről van szó.

Az új ellenjelölt szerint főleg pénzről szól a vita

A júliusi újabb elnökválasztáson induló Halasi Zoltán szintén visszautasította, hogy bármilyen párthoz kössék, szekértolójának állítsák be. Szerinte Gaskó István lejárató kampányt folytat ellene, miközben több évi ismeretség után nagyon jól tudja, hogy nem rasszista vagy szélsőséges. Halasi Zoltán úgy véli, a májusi elnökválasztás eredményének valódi oka, mint utólag kiderült, hogy már a küldöttgyűlés előtt konfliktus alakult ki az elnök és a küldöttek jelentős része között, de legkevésbé sem politikai, hanem főleg anyagi kérdésekben.

Az elnökjelölt szerint a VDSZSZ Szolidaritás küldöttgyűlése elé terjesztett javaslat értelmében a központnak a tagdíjak nagyobb aránya jutott volna, mint korábban, ami sokaknak nem tetszett, de vita zajlott a többi szakszervezethez fűződő viszonyról, az esetleges fúziókról is. A tagdíj megosztása kapcsán már több éve kezdődtek az ellentétek, amelyek végül idén májusban csúcsosodtak ki, de a szakszervezeti tagok unták már Gaskó István hatalmi gőgjét, urizálását és despotizmusát is – tette hozzá.

Frissítve

Cikkünk nyomán a Jobbik közleményt adott ki, mely szerint a párt megdöbbenéssel fogadta a VDSZSZ volt elnökének a pártot is érintő „összeesküvés-elméletét”, hiszen mindig kiálltak a vasutasok mellett. Sneider Tamás alelnök közleményében az áll: Gaskó István jobban tenné, ha politizálás helyett a valódi érdekvédelemmel foglalkozna, bűnbakkeresés helyett pedig nézzen magába és vonja le a következtetéseket.

Az Országgyűlés alelnöke azt írta: arra bátorítják a vasutasokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, éljenek demokratikus jogaikkal, és válasszanak olyan vezetőt maguk közül, aki valóban képviseli az érdekeiket. Megjegyezte: a Jobbik mindig kiállt a vasutasok mellett, tüntetéseiken, figyelemfelhívó demonstrációikon jelenlétükkel is támogatták őket, és problémáikat, érdeksérelmeiket folyamatosan képviselik a parlamentben is.

A héten is így tettek, amikor 2500 vasutas által aláírt petíciót adtak át a kormánynak a korkedvezmény megszüntetésének következményeivel kapcsolatosan - tette hozzá.

hirado.hu
2015. 06. 19.

Úgy tűnik, sikerült kiugrasztani a nyulat a bokorból

A Jobbik sietve kiadott sajtóközleménye, amelyben nyíltan beavatkoznak a szakszervezet életébe, leírják, hogy jelen vannak a szervezet életében, valamint megfélemlítésről és nyomásgyakorlásról beszélnek, csak megerősíti vélekedésemet.

A bejegyzés trackback címe:

https://gaskoistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr297559326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása